Zenekari hírek

04 feb

Pénteken indul a klubturné!

  • 2015.02.04.

Kedves Forradalmárok! Végre vége a januári “pihenőnknek”, és ezen a hétvégén már ismét az utakon és a színpadon leszünk – kezdődik ugyanis (vagy talán jobban mondva: folytatódik) a klubturnénk ebben a naptári évben, pénteken Gödöllő, szombaton pedig Dombóvár lesz terítéken, a cikk alatt pedig láthatod az eddig bejelentett koncertlistánkat március közepéig bezárólag.
Már a Facebookon jeleztük, de itt is megtennénk, hogy rossz hírekkel kell szolgálnunk azoknak, akiknek még nem volt jegyük a gödöllői koncertre, ugyanis az összes belépő elkelt elővételben. Ide kapcsolódik, hogy terveink szerint a közeljövőben valamennyi “Forradalmunkra” lehet majd jegyet venni az interneten keresztül, érdemes lesz tehát figyelni a Vega Facebook-oldalát, weboldalát, illetve letölteni a frissen elkészült okostelefon-alkalmazásunkat.

Zárásképpen pedig csak egy szolgálati közlemény: erre a hétre terveztük, de végül egy kicsit csúszásba kerültünk a Varázsszavak klippremierjével. Természetesen dolgozunk az ügyön, így ami késik, az ebben az esetben semmiképpen sem múlik. 🙂

A következő Forradalmak listája:

Kowalsky meg a Vega

Dátum Város Esemény
Turné: 2019. Kowalsky meg a Vega turné
2020. február 15., szombat Budapest Aréna
Időpont: 20:00. Jegy vásárlása További információ