Hírek

01 feb

Mit mondjak még? – dalpremier

Kedves Forradalmárok! Fogadjátok sok szeretettel a legújabb dalunkat, ami a  “Mit mondjak még?” címre hallgat. Sok szeretettel köszönjük a közreműködést Pikali Gerdának és Rékasi Károlynak. A videót az FX-Team készítette. A szöveg: Fáradt reggelek Nehéz nappalok A legszebb álmaid Közöttük lassan elhagyod Sok rejtett félelem Rozsdás lakat mögött Bátran nézz mögé Ismerd meg és mind…

25 jan

Hamarosan vége a téli álomnak

Kedves Forradalmárok! Örömmel jelentjük, hogy hamarosan vége a “téli álmunknak”, és egy sor újdonsággal fogunk rendelkezni az elkövetkezendő hetekben. Noha a januári hónap koncert nélkül telik, továbbra is folytattuk a munkálatokat az új nagylemez kapcsán. Egyre közelebb kerülünk tehát a végső simításokhoz, hogy a “Varázsszavak” album április elején aztán a MOL-benzinkutakon kapható legyen. A lemezről…

28 okt

DVD nyereményjáték a Facebook-on!

Kedves Forradalmárok! Mint arról bizonyára értesültetek a Facebook-oldalunkon, illetve a weblapunkon, a november 27-i és 28-i Barba Negrás duplakoncertünkre egy igazi különlegességgel készülünk, hiszen megjelenik a zenekar 3. koncert DVD-je, amelyet még a nyáron forgattunk. A másfél órás játékidejű korongra 15 dal és rengeteg extra került fel. Ezzel az új kiadvánnyal kapcsolatban készültünk egy nyereményjátékkal,…

26 okt

Meglepetési DVD a dupla koncertre!

Drága Barátaink! Egy igazi meglepetéssel szolgálunk Nektek a november végi Barba Negrás dupla koncertre! A november 27-i és 28-i bulinkon jelenik majd meg a nyári egyetlen budapesti nagykoncertünkön felvett kép- és hanganyagból egy koncert DVD. A kiadvány korlátozott számban jelenik meg, úgyhogy érdemes lesz jegyet váltanod a november végi bulikra, amelynek a Facebook-eseményét itt találod….

15 okt

Őszi-téli koncertek meghirdetve

Kedves “Forradalmárok!” A mai bejegyzésben több jó hírt is szeretnénk tudatni Veletek. Az első és legboldogabb, hogy ma 0:45-kor megszületett Szofi, a “Kowa-család” legifjabb tagja. Ezúton is sok boldogságot és egészséget kívánunk az egész családnak! Ami pedig a zenekart illeti: meghirdetésre kerültek az idei év utolsó Forradalmai, így novemberben és decemberben olyan helyekre látogatunk el…

01 Sze

Októberig még fesztiválszezon + készülnek az új dalok

Kedves “Forradalmárok”! Bár a mai nappal a meteorológiai nyár véget ért, ez közel sem jelenti a fesztiválszezonunk végét, sőt! Terveink szerint október elejéig ki fog tartani a fesztiválszezonunk, így többek között addig olyan településeken találkozhatunk, mint Szarvas, Gyöngyös, Mátészalka vagy Celldömölk. Hamarosan valamennyi koncertünk felkerül majd a honlapra is, amint megközelíthető becslést tudunk adni a…

22 jún

Folyik tovább a fesztiválszezon + novemberi nagykoncertek

Kedves “Forradalmárok”! Bár a nyár első harmada végén tartunk, aggodalomra semmi okunk, hiszen még legalább két hónapig tart majd a nyári fesztiválszezon. Júniusban már több remek hangulatú találkozásunk volt, amiért hálásak vagyunk Nektek! Csak remélni tudjuk, a következő hetekben még több ilyenre sor kerül majd többek között Sopronban, Velencén, Hajdúszoboszlón vagy Debrecenben. Külön öröm, hogy…

16 jún

Kowa a ClassFM vendége volt

A zenekar frontembere volt a Class Kultúra hétfői adásának vendége, amelyben a nyári fesztiválszezon, a dalszerzés, az új nagylemez, a jóga és egy különleges koncert is szóba került. A beszélgetés az alábbi linken elérhető: classfm.hu.)

13 máj

Két dalpremier várható a Barba Negra Track-ben

Kedves Forradalmárok! A mai napon debütáló új számunk mellett még egy bejelentéssel szolgálhatunk Nektek: ezennel lehull a lepel a június 12-ei meglepetés-fellépőnkről. Geszti Péter az elmúlt hetekben megkereste Kowát egy közreműködésre az ősszel megjelenő lemeze egyik dalához. Így a nyári egyetlen budapesti nagykoncerten nemcsak a Sírig tart című dalunk fog debütálni, hanem a Nekem elég…

13 máj

Dalpremier: Sírig tart

Kedves Forradalmárok, a megbeszéltekhez képest kicsit korábban, de sok szeretettel ajánljuk a legújabb, friss dalunkat, amelynek a címe a Sírig tart! A klipet a zenekar saját magának rendezte, forgatta és vágta!!!! Az utómunkálatában a RedLine Film segített. A klip tisztelettel adózik a zseniális Zack King munkássága előtt… Átéltünk már együtt néhány hajmeresztő dolgot Kimásztunk sok…