Esszencia

esszencia

Drága Barátaink! Ígéretünkhöz híven feltöltöttük az idei évre tervezett utolsó találkozásainkat egy rövidke turnésorozat keretein belül, amely az Esszencia nevére hallgat. Mindez azt takarja, hogy a zenekar első 15 évének munkásságát átkaroló dupla album – a KILENC- megjelenése után, és a 2018. FEBRUÁR 17-én esedékes ARÉNA nagykoncert előtti pár hétben időszerű a dalok szövegeiről, üzenetéről (lényegi mondandójáról- esszenciájáról) fogunk szót ejteni és beszélgetni fogunk egy kicsit talán átfogóbb keretek közt, mint arra a dalszövegek lehetőséget nyújtanak.

Tehát ezen indíttatásból szerveztük meg a “beszélgető esteket”, ahol nem csupán meghallgathatjátok a szerző előadását, de kérdéseket tehettek fel, elmondhatjátok személyes meglátásaitokat, sőt kritikákat is megfogalmazhattok kötetlenül.
Az estek keretén belül akusztikus gitárral előadva meghallgathattok régi, – de kiváltképp – új dalokat!
Azonban a lényeg az eszmecserén lesz!
Hiszen A LÉNYEG A LÉNYEG!

 Fontos!! A Facebook-események leírásában pontosan szerepel az adott koncerthelyszín befogadóképessége! A jegyek nem helyjegyek, a székek elfoglalása érkezési sorrendben történik! Kérünk mindenkit, hogy időben érkezzen! Az est jellegéből adódóan, a késők megzavarhatják az előadást. Jegyek egységesen 2500 Ft, csak online vásárolhatók. 

 

[h2] Menetrend az Esszencia turnésorozatunkra: [/h2]

Kowalsky meg a Vega

Dátum Város Esemény
Turné: 2021. Kowalsky meg a Vega turné
2021. augusztus 07., szombat Keszthely Viviera Beach
Jegy vásárlása További információ
2021. augusztus 08., vasárnap Sárvár Vármeeting
Jegy vásárlása További információ
2021. augusztus 20., péntek Sátoraljaújhely Fesztiváli Hangulatok 2021
2021. augusztus 21., szombat Szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok
További információ
2021. augusztus 22., vasárnap Balatonboglár Boglári Szüreti Fesztivál
2021. augusztus 26., csütörtök Szeged SZIN
Borsodi Nagyszínpad
2021. augusztus 27., péntek Fülek Várlak Fesztivál
További információ
2021. augusztus 28., szombat Eger Bolyki völgy
Jegy vásárlása További információ
2021. szeptember 03., péntek Budapest Barba Negra
Jegy vásárlása További információ