Árnyék és Fény

Árnyék és Fény - Kowalsky meg a Vega 2019

A Kowalsky meg a Vega tizedik nagylemeze, az Árnyék és Fény 2019-ben jelent meg olyan slágerekkel, mint a Lehetetlen nincs, az Amire születek, vagy a Mint egy jel. Az új korongot egy DVD-összeállítás is kíséri, ami a banda 2018-as Budapes Arénás koncertjéből ajánl betekintést. Az albumot hamarosan az alábbi zenemegosztó-platformokon is el lehet majd érni:

Mol

Infó a lemezről
Kowalsky | ének
Szórád “Jimmy” Csaba | basszusgitár
Vajda “Sóder” Péter | dob
Vidák “More” Róbert | gitár, akusztikus gitár, vokál
Tobak Dániel | gitár, vokál
Szebényi Dániel | billentyű, vokál

Lehetetlen nincs
Szöveg: Kowalsky | Zene: Vidák Róbert | Mix: Lotfi Begi

Ezt a Földet válaszottam
Eredeti zene és szöveg: Bódi László “Cipő”, 1997 | Zenei átirat: Vidák Róbert, Szebényi Dániel
Cipő emlékére, a Republic zenekar engedélyével. Külön köszönet nekik!

Közreműködők:
Vokál: Dely Domonkos
Vokál (Mint egy jel, Amire szültek): Gábor Bernadett
Gyerekkórus (Mint egy jel): Czifra Kitti, Szabó Blanka, Lipták Álmos

Felvétel, keverés, mastering: Mosquito, Szeg Pisti
Hangszerelés: Mosquito
MMP hangstúdió Debrecen

Koncertszervezés: Őri Ferenc, fabrik999@gmail.com, +36 30 389 3590 | Borító: Walkó Gergely | Fotó: Udvari Attila

Kiadja az MFM Kiadó. Minden jog fenntartva.

A lemez elkészültében a zenekar köszönetet mond:

a Balázs családnak: Valcsi, Szofia, Levente, Zente, Keve, Kowa szüleinek és Krisztiánnak, Valcsi mamának és Király Zolinak

a Szórád családnak: Netti, Zara, Inez, Jimmy szüleinek és nagyszüleinek, Lívia, Stoni, Gergő, Ádám és Sinka családnak

a Vajda családnak: Reni, Hancsi, Sóder szüleinek

a Vidák családnak: Achkar Laura, Sári, Borka

a Tobak családnak: Anya, Apa, Brigi

a Szebényi családnak.

Továbbá:

Ágoston László, Bástya, Burián Peti, Csapó Tomi, Dr. Somogyi Emma és csapata, Fejes Tamás (Hangszerarzenál), Gaga, Gábor Bernadett, Golyó és a Rocksuli, Gricz Józsi és a G-Sound teljes csapata, Gém Péter, Hajdú Zoli, Haracsek László, Inges Zoltán, Jáki András, Juhász Rob,
Kató András, Kinpán József, Király Anita és a RCKSTR teljes csapata, Kökesz, Lőrincz Rudi, Magor, Makk Árpi, MOL, Moszi, Nyúzó Norbi, Őri Feri, Pajor Zsolt, Pápay Pisti, Pintér Balázs, Popovics Matyi, Rábold Ákos, Szabó Ákos, Szabó Andris és a Broadway teljes csapata, Szabó Zoli, Szeg Pisti,
a Tamtam csapata, Tankcsapda zenekar, Tákos Attila, Újvári Petya, Walkó Gergely

Valamint minden Barátunknak és Segítőnknek és Neked, aki azzal is támogatsz bennünket, hogy megvásároltad ezt a lemezt…

A Kowalsky meg a Vega Crew: Barta Viktor, Csapó Tamás, Feltóti László, Gyimesi Márk, Kiss László, Kovács Gergő,
Németh Gábor, Szegedi Richárd, G-Sound csapat
Kálló Security: Kálló Csaba, Kálló László, Horváth Attila


Egyszer majd véget ér
Mint nappal s az éj
De addig még az élet folyton rólunk mesél
Azt, hogy minden sebet
Nem gyógyíthat meg
Az idő megmutatja, bármi történt miért jó neked
És nem minden nehéz
Van, hogy bennünk kevés
De mindig lesz elég erőnk, ha végre elkezdenénk.
Lesznek tettek, szavak
Amik majd bántanak
De, hogy bármit legyőzz, ahhoz le kell győznöd magad…
A halálból sem hozhat vissza senki senkit majd neked
Sem nekem
De bolond vágyak helyett többet ér, ha van benned hit és erő…
S jókor vagy jó helyen
Amíg van újabb nap
Amíg a szíved visz
Nehéz az lehet, de
Lehetetlen az nincs!
Amíg van újabb nap
Legyen a fejedben
Lehet, hogy nehéz lesz, de
Lehetetlen nem…
Egyszer majd véget ér
Mint megannyi éj
De addig még az élet folyton rólunk mesél
Azt, hogy minden sebed
Nem gyógyulhat meg
De, hogy bármit legyőzz, le kell győznöd saját szíved…
Az elmúlt éveket sem hozza vissza senki már neked
Sem nekem.
De balga vágyak helyett többet ér, ha megérted majd, amit kell
S jókor vagy jó helyen
Amíg van újabb nap
Amíg a szíved visz
Nehéz az lehet, de
Lehetetlen az nincs!
Amíg van újabb nap
Legyen a fejedben
Lehet, hogy nehéz lesz, de
Lehetetlen nem…
Eleve lehetetlen a lehetetlen!
Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen…
Nem mindig az fáj
Jobban
Ami vérzik. Van,
Hogy az, ha valaki marad
Vagy az, ha többé nem jön már…
Vagy az, hogy hogy tehetted azt
Amit te soha nem tennél
Néha nem is ismersz rá
Még saját lényedtől is félsz…
A fájdalomban szép az
Hogy véletlen az nincs
Épp melléd áll egy koszos busz ráírva valami
Pár buta sor is üt
Ha időben kapod
Istenem, én szeretem a humorod!
Hogy aki Erős túl van pár büdös pofonon
Hogy aki szeretni tud, belehalt párszor és…
Hogy aki boldog, tudja jól, mi a fájdalom
Az ember szíve félig Árnyék, félig Fény
Mert azt mondtad: ne félj,
A Sors tanít, nem bánt
És találkozunk még
Valahol odaát!
Mert azt mondtad, hogy: Élj!
Szeresd magad, ne bántsd!
Hogy találkozhassunk
Egyszer még odaát!
Nem mindig az jó
Amire vágytál
Aztán van, hogy megkapod
És szépen lassan kicsinál
Vagy, hogy szerethettél úgy
Ahogy nem szerettél még
És abból hogy lett ilyen út
Hogy végül egyedül lettél
A fájdalomban szép az
Hogy véletlen az nincs
Egy ház falához érsz, rajta pár soros graffiti
Pár buta sor is üthet
Ha időben kapod
Istenem, én szeretem a humorod!
Nem tudja senki lesz-e holnap
Csak addig van hova, amíg még van miért
Ma kell hogy kérdezz, ma hogy válassz
Ma kell hogy megtegyél mindent az álmodért
Ma kell hogy elengedd, a múltad
Ma kell hogy megbocsáss mindent, mindenért
Ki tudja lesz-e még egy holnap
Számunkra. Lehet te mész előbb vagy én…
Benne van hogy tévedsz, benne van hogy elesel , de rá is kell találj, az túl kevés hogy keresel.
Benne van pár nehéz nappal meg éj
De még így is minden pillanata mindent megér.
Ma kell, hogy érezd, elmondd és tedd
Mert ha “Szent Péter csenget” már nem teheted
Persze értem én ha erősnek adod magad
De ha sokáig játszod ezt magad maradsz
Mert Ma kell Hogy örülj, ízlelj, szagolj és láss
A dolgok mögé. Nincs semmi más
Csak az, hogy elvesztesz mindent vagy rátalálsz…
Hogy a Fénnyel szembe, vagy háttal állsz…
Van néha hogy bármit odaadnék
Ha mindent jóvátehetnék
Amit a szív léhán elszórt
A Sors vize egyszer vissza hord …
Nem tudja senki lesz-e holnap
Csak addig van hova amíg még van miért
Ma kell hogy szeress, ma hogy válassz
Ma kell hogy megtegyél mindent az álmodért
Ma kell hogy elengedd, a múltad
Ma kell hogy megbocsáss mindent,mindenért
Ki tudja lesz-e még egy holnap
Számunkra. Lehet te mész vagy éppen én…

Mert az idő nagy úr, csendes fejvadász
Ki tudja ad-e annyit, amennyit vár
Az ember. Mindenkinek azt ami jár
Az élet tűzbe tartott szalmaszál.
Mert Ma van itt az esély, ha van harag odabenn
Hogy helyre tedd idekint, enyhíts a szíveden
Hogy megfogd a kezét, hogy elmondd hogy szereted, hogy tanítsd és tanulj és kinyújtsd a kezedet
Hogy örülj, hogy ízlelj, hogy szagolj és láss
A dolgok mögé. Nincs semmi más
Csak az, hogy elvesztesz mindent vagy rátalálsz…
Hogy a Fénnyel szembe, vagy háttal állsz…


De az ami kell,
Néhány pillanat megmarad
Nem múlik el
A lényeddé válik
Csak a sír veszi el
Amíg élsz, amíg vagy
Beléd ég mint egy jel…
Egyszer majd valamikor, vagy épp talán
A legeslegutolsó földi éjszakán
Megértjük mit jelent az: emberré lenni
Mennyire tudjuk magunknál is jobban
Az életet szeretni…
Tök mindegy ki vagy, mit gondolsz magadról
Egy nehéz helyzet többet elmond mindarról
Hogy mit rejt a szíved
Azt hogy hova húz..
Látod a lelket is, vagy csak a húst?!
Látod az értéket, vagy csak a pénzt?!
Érted az értelmet, vagy csak az észt?!
Nézd
Sok ember magányos, magától menekül
Sok ember közt is lehet egyedül…
Nem ismered a jövőt
Nem láncol le a múlt
Te vagy az út
Amit az jár végig veled
Aki adni sose fél, aki nem hibákat keres
Önzetlenül, csak szeret
Pusztán azért mert élsz…
Nem látod még a jövőt
Lehet elvakít az út
ha sötét a múlt
De azt vakon felismered
Aki úgy ad ahogy kér
Aki nem hibákat,
Önzetlenül csak szeret
Pusztán azért mert élsz…
Sok ember jön-megy míg a bőrödben élsz
És bár mind értékes, de nem mindenki ért
Aki a lényeddé válik, csak a sír veszi el
Amíg élsz, amíg vagy beléd ég mint egy jel…
Érted, hogy mindenki és minden Egy
Vagy most még neked ez tökmindegy?!
Látod a lelket is vagy csak a húst
Változni is tudsz, vagy csak úgy elavulsz?!
Elmúlsz
Érzed az otthont, vagy nem látsz csak házat?!
Még hányat?
Út is tudsz lenni, vagy te folyton csak lázadsz?!
Belefáradsz…
Hálás vagy mindenért, vagy még valamit vársz?
Szerelmed vár otthon, vagy csak egy társ?!
Sok ember közt akad aki nem menekül magától
Nem is lesz soha egyedül…
Nem ismered a jövőt…
Próbálod újra
Meg újra, meg újra, és újra
Hogy Hozzá közelebb kerülj, mintha
Nem csak ez a halandó testünk volna
De most még úgy tűnik nem lehet…
A szív a csontok, a vérerek,
az izmok, a bőr elrejtenek
A Saját képére másolat
vagyunk
De mégsem ugyanaz…
Próbálom újra
Én minden nap, évekig újra
Mert ez a halhatatlan lélek útja
Tudom, hogy nagy szavaknak tűnnek, mintha
Lenne választása bárkinek
Újra
Minden pillanatban mindig újra
Hogy Hozzád közelebb kerüljek mintha
Nem csak ez a halandó testünk volna
Ezernyi oka van hogy nem lehet…
A szív, a csontok, a vérerek,
az izmok, a bőr elrejtenek
A Saját képére másolat vagyunk
De mégsem ugyanaz…
Te több vagy mint a szív
Te más vagy mint a hús
Te több vagy mint a vér
Te más vagy mint az ész
És több mint minden “én”
Te több vagy mindennél….
Én mondanám de nem lehet mert erre a szó
Kevés, hogy távolságot tart köztünk a látható
A láthatatlan lényeget a vérerek, a bőr, a hús, a zsigerek elrejtenek
Ne mondd, hogy ne kezdjem megint ezt!
Én Eggyé válni vágyom s nem csak Veled
Mert a Végtelent rejti minden test
Nincs ennél égen, se földön szerelmesebb!
A szív, a csontok, a vérerek,
a hús meg a bőr elrejtenek
A Saját képére másolat
vagyunk
De mégsem ugyanaz…
Mert van, hogy sodorhat a Sors olyan útra
Hogy minket elválaszt csak azért
Hogy kiderüljön, hogy nem állhat közénk senki
Sem az idő, sem a tér
más nem értheti, hogy mi
Két testben egy lélek vagyunk
Elszakítva, de legbelül Veled
Mint széttépett kép
Mint nap nélkül az ég
Hogy felejthetnélek el
Én nem vagyok gép,..
Jöhet új kezdet
Jöhet a vég
Nekem az vagy mint
Földnek az Ég
Jöhet a kezdet
Jöhet a vég
Veled Újra megszületnék
Mint két testben Egy Lélek
Te és én…
Még mindig kimondom azt amit gondolsz
Szavak nélkül is értelek

Ugyanaz a szív, a vér meg a lélek
Elvenni ezt senkinek nem lehet…
Aki közénk áll, nem értheti, hogy mi
Két testben egy lélek vagyunk
Elszakítva, de legbelül Veled!
Mint híd nélküli partok
Mint egy ketté szakadt szív
Amin a sebet a hiányod
Naponta felhasít…
Mások egymást lehet rég
Elfelejtenék
Én hogy tudnám ezt tenni. .. Veled
Én nem vagyok gép!
Emlékszem, pont olyan mint az Éden
Nyáron a Tisza parton meztelen
Vagy valahol a Havasok sűrűjében
Télen, a tűz mellett igen…

Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet
Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden arcot, minden szépet
Jaj
Megátkoz, megéget és fejbe vág
Néha szeret és néha bánt
Ezt a földet választottam
Ezt a napot úgy akartam
Bölcsőm is volt, sírom is lesz
Az élet csak egy szép ígéret
Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden hangot, minden szépet
Jaj
Megátkoz, megéget és fejbevág
Néha szeret és néha bánt
Lehetne szebb, lehetne jobb
De álmodni csak itt tudok
Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet
Ezt a földet választottam
Ezt a Napot úgy akartam
Minden álmot, minden képet
Minden arcot, minden szépet
Mögöttünk ég annyi híd
Jó hangosan
Szerinted nincs jól ez így
Pedig rendben van.
Nem fájhat ma és holnap is
Egyszer épp elég
Szeretlek így és akkor is
ha neked mit sem ér…
Mit jelent neked az eleve rossz? És
Mennyit hibázhat mindig csak más?
És ki ítélhet? Ki fizet érte? És ki az aki megbocsájt?
Nem mondta azt
Senki
Hogy könnyű lesz vagy épp
Mennyi
Hány évig élünk itt
Együtt?
Az Ég adta, nem mi
Vettük…..
Hívj annak, aminek csak akarsz
Hát én sem vagyok egy angyal, de
Te sem vagy isten
Ezt hívd, ahogy akarod, de
Szeretni szültek.
Embert nem ember
Csak Isten ítélhet meg…
Mögöttünk ég annyi híd
Jó hangosan
Amerre te mész
Arra visz az én utam
Nem fájhat ma és holnap is
Egyszer épp elég
Sokat nem bír ki a szív
Meg hamar véget ér…
Mit jelent neked az eleve rossz? És
Mennyit hibázhat mindig csak más?
És ki ítélhet? Ki fizet érte? És ki az aki megbocsájt?
Nem mondta azt
Senki
Hogy könnyű lesz vagy épp
Mennyi
Hány évig élünk itt
Együtt?
Az Ég adta, nem mi
Vettük…..
Hívj annak, aminek csak akarsz
Hát én sem vagyok egy angyal, de
Te sem vagy isten
Ezt hívd ahogy akarod, de
Szeretni szültek.
Embert nem ember
Csak Isten ítélhet meg…
Feszítem a határt hogy lépjem át
Köszönöm a szép éveket!
Van amiért az életem odaadnám
De ezek nélkül élni sem érdemes…
E három nélkül élni sem érdemes…
Nincs múltam, nincs nevem
Mégis megvan Mindenem
Nincs jövőm, csak Jelenem
Mégis megvan Mindenem!
Én nem ígérhetem meg a holnap sem
Csak ezt a mai napot
Amennyi időt szánt nekem az Isten
Csak annyit adhatok
És senki sem adhat többet neked annál
Mint amit Ő adott
Egy testet, a Földet, a Napot, a Holdat meg egy univerzumot
Aztán ott van az öröm, mellé ott ami bánt
Azért hogy lásd, hogy e kettő mennyire más
Azért hogy lásd, hogy egyik sem vagy
Ahogy hagyod, csak annyira hat rád
Ott az utca, a ház ahova szült az anyád
Szerencséd volt ha szeretett, volt aki másképp járt
Ott a falu, meg a város: ez a szülőföld
Miféle ember kéri, hogy eltöröld?!
Feszítem a határt…
Nem ígérhetem azt, hogy mindig itt leszünk
Azt te sem kérheted
De amíg élünk fel kell, hogy ismerd
Hogy miért érdemes!
Meg azt, hogy nincs nálunk gazdagabb
Te is és én is az vagyok
Ott van a test, a föld, a nap, Ja meg az univerzumok!
Aztán ott van a születés és ott a halál
Azért hogy lásd hogy e kettő egymásra vár
Azért hogy lásd hogy e kettő kéz a kézben a legszerelmesebb pár…
Aztán ott van ezeken túl a végtelen
Többismeretlenes egyenlet a négyzeten
Egyszerű elmének ez Mennyei királyság
De bolond akinek ez baromság!
Feszítem a határt…
Úgy ahogy minden győzelmet kemény, nehéz küzdelem
Néha értéket is csak fájdalom teremt
És ahogy az idő jobban gyógyít sebet mint a kényelem
Néha elég ha hiszel benne
S az átvisz mindenen!
Hiszen sohasem mondtam neked azt
Hogy én ilyen olyan szent lennék
Ezt csak az akarja rajtam számon kérni
Aki egy szavamat sem ért…
És nem csak én, de más se
Mind aki testen át beszél
Van aki megteszi, van aki nem meri
Van aki elfojtásban él
Mert ez itt nem az angyalok földje
Abból nyilván a gőg beszél
Aki elhiszi, sőt mondja is, hogy ő
Bárkinél többet ér!
Ugyanazok vagyunk, csak fonákban
Mindnek Ugyanaz a körülmény
Ez itt ugyanaz a sín, ugyanaz bakter
És ugyanaz a szerelvény…
Hiszen sohasem mondtam neked azt, hogy én csak pozitív vagyok
Nem egy nyamvadt szmájlit látsz
Ha néha a szememet pásztázod
Persze mindenben és mindenkiben
Az okokat fürkészem
Hogy lássam, hogy mi miért van
S hogy ami nincs, miért nincs
És én még azt is megértem
Hogy engem vádolsz úgy hogy rólam
Nem sokat tudsz
Mint aki engem üldöz, pedig te csak
Magad elől futsz
Erre mondta a nép esze régen
De ma is él a múlt
Hogy az „egyik 19, a másik meg
Egy híján 20”…
Ha csak egy 19, akkor itt nincs egy se 20
A sorsunk lassan a fejünkbe veri hogy: összetartozunk!
Ha csak egy 19, akkor itt nincs egy se 20
Vagy beleőrülsz és belepusztulsz
Vagy szeretni megtanulsz!
Ne érts félre érte, de ha itt most véget érne
Az életem
Akkor is én lennék a legboldogabb
Nézz fel az égre minden éjszaka
A Hold s az égbolt összes csillaga
Néz rád.
Tanúja volt ahogyan megszületsz
És köztük leszel mikor mindennek vége lesz
Bevallom, hogy nem vagyok jó, nem is voltam soha, nem is leszek már talán
De megtanultam minden nap új ajándék
Amit az Isten az éjjel csomagolt be és nekünk szánt
Az is áldás amit szeretsz és az is áldás
Ami a szíved töri szét
Szanaszét…
Ne érts félre érte…
Amikor épp panasz mérgezi a szavaidat
Hogy veled kegyetlenül bánik a sors
Azért jusson az eszedbe, hogy milliók élnek úgy
Hogy amid van az nekik sosem volt.
Amikor túlsúllyal harcolsz a konditeremben, s közben szidod milyen helyen élsz
Azért ne feledd, ma is ezer olyan hely van a földön, ahol most is épp folyik a vér!
Nem arról szól, hogy a legalja a mérce
Mert mindennél lehetne jobb
De csak egy hálás szív szül békét
Azt a kapzsi agy nem szokott…
Az is áldás…
Ne érts félre érte…

Szavazás

Melyik a kedvenc dalod az Árnyék és Fény nagylemezről (max. 3 válasz)

A szavazás állása

Loading ... Loading ...

Koncertek

Applikáció

Töltsd le a zenekar hivatalos applikációját!


Ajándéktárgyak

Megrendelhető a zenekar weboldalán!

Keressétek a shop Facebook-oldalát is!

“Csak egy ág”